Menyecske ruha

A menyasszony éjfélkor átcseréli esküvői ruháját a menyecske ruhára, mellyel szimbolikusan is kifejezi, hogy ő mostantól feleség már.

A hagyományos menyecske ruha

piros ruha

A menyecske ruha hagyományosan egy rövid fazonú ruha, amely piros vagy bordó színű és egy fehér kötényke díszíti, mely a feleség háziasszony szerepére utal. A ruha magyaros szabású, alsószoknyás és zsinórozással feldobott. Általában a cipőt is ki szokás cserélni, de mivel piros-fehér kombinációról van szó, simán jól mutat mellé a menyasszonyi cipő is (a nagy ruha alatt úgysem látszódott rendesen). Ha a menyasszony nem sajnálja nagyon megváratni a vendégeket, akkor még egy frizuraváltás is belefér, bár ezt célszerűbb inkább csak a hajba való dísz leváltásával megoldani, amit ekkor szintén pirosra vagy bordóra cserél.
A menyasszony mellett a vőlegény is immár férjé változik, és ezt ő is kifejezi a ruhaváltással, melynek színe az új asszonyéhoz illendő, hogy illjen. Legnépszerűbb a fekete nadrág-piros vagy bordó ing párosítás. Az ing zsebben pedig ott díszeleg egy kis dísz, mely a menyecske hajba valójával passzol, így is kifejezve összetartozásukat.

Szokások

Miután visszaérkezik a páros a násznéphez, a zenészek rázendítenek a nótákra és kezdődhet a menyecske tánc. Az újasszonnyal először az édesapja táncol, az újemberrel pedig az édesanyja. Ezután a legközelebbi hozzátartozók, a koszorús párok, násznagyok, majd szép sorjában a vendégek. Persze mindezt nem ingyen teszik, az táncolhat, aki fizet egy nagy lábasba beledobva a tánc árát, ami általában nincs megszabva, hogy mennyi. De sokszor a menyecske ruhát sok zsebesre készítik, és így a ruha zsebeibe dugdosva a pénzt (vagy ha már oda nem fér, akkor a kötény széléhez gyürkélve, a hajcsatokhoz illesztve) lehet kifizetni a táncot. Ha már a vége felé járják a táncot, akkor a férj elrabolja a feleségét, és csak kicsit később térnek vissza. Ebben a ruhában szokás még végigkínálgatni a vendégeket cukorkákkal illetve itallal.

A modern menyecske

menyecske

Manapság már sokszor eltekintenek a hagyományos ruháktól, és ehhez már a szalonoknak is van megfelelő kínálatuk. A kicsitől a nagyestélyikig széles választék adott azoknak, akik kevésbé hagyományos újasszonyok szeretnének lenni. De ilyen ruhát bátran kereshetünk a menyasszonyi szalonokon kívül is, és így talán még árban kedvezőbbel is összefuthatunk.

Képek: Creativ commons licensz Flickr 1. amrufm 2. Chuck Olsen

 

Kövess minket a Facebookon is!